Leválás és felelősség

“Az egyesítés és szétválasztás törvénye nemcsak pszichés, hanem alapvetően biológiai folyamat is. A petesejt sok sejtre osztódik, azok pedig további sejtekké differenciálódnak. Majd a számtalan sejt funkcionális egységekbe szerveződik, azaz integrálódik. A különböző funkciójú szervek és szervrendszerek egyetlen sejtből alakulnak ki differenciálódás és integrálódás révén. … Nem csak a fejlődésünk legkoraibb fázisában, hanem egész életünk során kapcsolatban vagyunk ezekkel a folyamatokkal.”

Amikortól egyedül alszik a gyerek, az oviba vagy iskolába járás mind leválási folyamatok  megjelenései. Ahogy a kamaszkor szinte egésze harc a differenciálódásért, a szülőkről való leválásért és az érettséggel végződik. „Az érettség az a képességünk, hogy akkor is helyesen cselekedjünk, ha azt szüléink ajánlották.” 

A leválás nem egy kapcsolat elvesztése, ellenkezőleg, egy kapu egy érettebb kapcsolat felé.

 „A differenciálásnak és az integrálásnak ezek a folyamatai kiegészítik egymást (sőt, inkább ugyanannak a folyamatnak a két oldala, ugyanis nem lehet integrálni a dolgokat, amíg azokat más dologtól nem differenciáljuk.”   

A leválás feladat és feltétel. Minden ember életfeladata, valamint az önállóság és érettség feltétele. Egyszerre egyszerű és nehéz. Sokszor kényelmesebbnek tűnik nem leválni és élvezni ennek hozadékait, de ez a saját életért való felelősségvállalás eltolása és a saját életünk kirablása. Hosszabb távon súlyos kapcsolati problémákat fog okozni (amikor a szülők mondják meg kit lehet meghívni az esküvőre; ők döntik el, mi lehet a gyerek neve; amikor anya néha –naponta- átjön a párhoz és segítőkészen beágyaz, új függönyt vesz, elteszi a dolgokat a „jó” helyükre… ezek mindennapi példák, és nem meglepő módon erodálják a párkapcsolatot). Egyéni szinten pedig megjelenhetnek önbizalomhiány, kapcsolati zavarok, függőség, céltalanság formájában. 

A leválás kétirányú folyamat és kapcsolati forgatókönyveink, hozott mintáink, hiedelmeink és az ezek körül sokszor kialakuló játszmák és érzelmi zsarolások tarkítják. 

Érdemes tudatosítani ezeket, hogy aztán változtatni lehessen rajtuk. Van jogosultságod önállónak lenni? Elég érett vagy ahhoz, hogy éld a saját életed (jól-rosszul de úgy, ahogy te szeretnéd)? Amilyen csomagot kaptál otthonról („neked úgysem sikerül; olyan elesett vagy; a férfiak mindig ki fognak használni; a nők mindig át fognak verni…”) az benned fog dolgozni akkor is, ha nincs tudatos szinten. A végeredmény a tehetetlenség, annak az élménye, hogy valahogyan minden fontos kapcsolatodban ugyanazt csinálod, bár nem akarod, valami kényszerít rá. A differenciáció gyászfolyamat is, ekkor erősödik fel a magány érzése és annak jelentése: felelős vagy a saját életedért. 

A leválás nem egyenlő az eltávolodással. Ha egy kapcsolat megszakad (megdolgozatlanul), akkor makacsul az emberrel/emberben fog maradni. Egy régi történet szerint X az ókori Athénban rosszul érezte magát, nem találta a helyét, ezért útra kelt, hogy változtasson ezen. Számos városállamban megfordult, végül évek múltán hazatért és úgy érezte, semmi nem változott. A barátai segítőkészen válaszoltak: persze, hiszen magaddal mentél.  

A változás elsősorban belső munka, amelynek eredményeképp biztosabban fogsz mozogni az egyesítés és szétválasztás élethosszig tartó folyamatában. 

Hamilton, N. Gregory. Tárgykapcsolat-elmélet a gyakorlatban. Animula, 1996

Paul Watzlawick. A helyzet reménytelen, de nem súlyos. Helikon Kiadó, 1989

Írta: Ilka András

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.