Olyan nincs, hogy boldog szingli! – Dr. Bagdy Emőke előadása

Mint a jin és a jang

Biológiailag is merőben más a két nem, ehhez kétség sem fér. Nemcsak a szemet szúró testi adottságokban különbözünk, hanem az agyunk is máshogy működik, ugyanis a nőknél a jobb, míg a férfiaknál a bal agyfélteke a domináns. Ezért míg a férfi racionálisan gondolkozik, keveset beszélt az érzelmeiről, és a családban a védelmező, óvó szerep az övé, addig a nő csacsog, érzelemgazdag, és ő a családi melegség, a nyugalom és biztonságérzet fenntartója. Ezt bizonyítja az alábbi, sokat hallott párbeszéd is:

Nő: Legalább kedveskedhetnél egy kicsit, átölelhetnél, vagy mondhatnád, hogy szeretsz!

Férfi: De hát az egész fizetésem hazaadom nektek, hogyan bizonyítsam jobban, hogy szeretlek? Tovább

Az 5 legsúlyosabb gyermeknevelési hiba, amit egyre több szülő elkövet

Vajon jót tesz-e gyermekeinknek a ma oly divatos szabadelvű gyermeknevelés? Miért nem mernek a mai szülők szigorúak lenni? 5 hiba, amit a mai modern szülők elkövetnek. 

Az ismert amerikai hírportál, a Huffington Post nemrégiben egy meglehetősen érdekes írást közölt arról, hogy miért nem érnek célt a modernkori szülői gyermeknevelési elképzelések. A gyermeknevelés buktatóiról szóló cikket az internet közönsége különösen nagy érdeklődéssel fogadta – nem véletlenül, hiszen a cikk valóban elgondolkodtató megállapításokat tartalmaz.

Az külföldi tükör valóban reális képet fest elénk, vagy túlzásról van szó? Vajon érvényesek ezek a megállapítások ránk, kisgyereküket nevelő magyar szülőkre is? Válságban lenne a modern gyermeknevelés? Tovább

„A halálos kór majdnem mindig a stresszből ered”

Beszélgetés dr. Máté Gábor kanadai orvosprofesszorral

A magyar származású, Kanadában élő professzor, dr. Gabor Maté szerint csaknem minden betegségünk érzelmi eredetű.

Psziché: Kisgyerek volt, amikor elhagyni kényszerültek az országot. Milyen kapcsolat fűzi szülőföldjéhez?
Máté Gábor: Majdnem tizenhárom éves voltam, amikor az ötvenhatos forradalom leverése után szüleimmel és kisöcsémmel elmentünk az országból. A hazáját elhagyhatja ugyan az ember, de a magyar életérzést sohasem lehet elfelejteni: történelme, irodalma, zenéje és „zamata” bennem él. És persze, mint sok más kortársam, én sem tudom a mai napig elfogadni, hogy az aranycsapat elvesztette az 54-es világbajnokságot! Csak kétszer jártam Magyarországon gyermekkorom óta, de remélem, hogy könyveim magyar kiadása kapcsán a közel jövőben újra hazajutok – nagyon várom. Tovább

A verbális bántalmazás hatása a gyermekekre és a személyiségre

A verbális bántalmazás sokkal nagyobb hatással van életünkre, mint amekkora jelentőséget tulajdonítunk neki. Gyakran nyugtatjuk magunkat egy-egy vita alkalmával azzal, hogy „ezek csak szavak”. De ez valóban igaz? A tudomány kategorikusan elutasítja a fenti állítást, különösen, ha a gyerekekről van szó. Miért?

Evolúciósan arra vagyunk beállítódva, hogy a potenciális veszélyt, illetve a negatív tényezőket minél előbb észrevegyük. Ezeket az emlékeket agyunknak abban a részében tároljuk, ahonnan bármikor könnyedén előhívhatjuk. Őseinknél ez a túlélést szolgálta, ám ebből a szempontból napjainkra sem változott agyunk felépítése. Mindez nemcsak a fizikai tényezők esetén, hanem a szavak szintjén is működik. Tovább

Kötődés minőségének vizsgálata gyermekeknél

Az anyához való viszonyulásuk alapján a gyerekeket 2 típusba sorolják.

Az évek során tudósok által továbbfinomított kötődéselmélet atyja John Bowlby, angol pszichiáter, aki a kötődés fontosságára és annak hiányára hívta fel a figyelmet a ‘ 60-as évek végén. Elmélete szerint az anya és gyermeke között kialakuló kötődés alapvető és önálló késztetés (vagyis nem a táplálkozással kapcsolatos, mint azt korábban gondolták), mely elősorban az utód túlélését szolgálja. Tovább

Társ nélküli házasságok

Nem vagyunk kevesen, de élünk, érzünk, sőt megvívjuk napi harcainkat mégpedig házasságban ám társtalanul egy sajátos magányban. EZ a társtalan házasság és a társ nélküli házasok “klubja”. Isten hozott (vagy a Google kereső) Ha te is ide tartozol – hozzám hasonlóan férjként, de akár feleségként is – felismered majd mindazt amiről írni fogok.

A virtuális klub tagjai mind házasok, többnyire sok éve házastársi kapcsolatban élnek, boldogtalanok, magányosak, kevés örömöt kapnak az élettől, mégis kitartanak, remélnek és tűrnek. A legtöbben a válást fontolgatják közülük, ám ettől valami visszatartja őket: néhol a megszokás, másutt a közös múlt vagy a gyerekek, többeknél szimplán a pénz, a közös ház (mely eladhatatlan) és nagyon sokaknál a reménykedés (abban, hogy egyszer csak jobbra fordul még a házasságuk).  Tovább

Hogyan legyek sikeres?

A siker – mind a karrierben, mind pedig a magánéletben – alapvetően saját magunkon múlik, amely az életünkben hozott döntéseink és a csalódásokhoz való hozzáállásunkból tevődik össze. Régi közhely, hogy az optimista emberek sikeresebbek pesszimista társaiknál, mivel bíznak magukban és az akadályokhoz is rugalmasan tudnak alkalmazkodni. Ez ma már tudományosan is igazolt. Azt viszont kevesen tudják, hogy önmagunkba vetett hitünk, önbizalmunk már gyermekkorban elkezd formálódni elsősorban a szülők, majd a környezetből érkező impulzusok hatására (lsd. http://parbajok.hu/2016/11/07/alacsony-vagy-magas-onertekelesem-van/). Mindezek összességéből alakul ki, hogy felnőttként alacsony vagy magas önértékeléssel rendelkezünk-e, amely szorosan összefügg azzal, hogy életünket mennyire tudjuk sikeresen menedzselni.

Tovább

Nem látja bennem a nőt, nem látom benne a férfit

Boldogan élnénk, amíg meg nem halunk, de fogalmunk sincs, hogyan kell azt csinálni. Beülünk egy vadonatúj, csillogó, extrákkal felszerelt, hibátlanul működő gépezetbe, egy ideig élvezzük, hogy megy magától minden, mint a karikacsapás, nekünk csak a csodás, idilli kilátásban kell gyönyörködnünk, és egymás kezét szorongatnunk nagy boldogságunkban. De telnek az évek, és az a gépezet már nem működik olyan olajozottan, itt-ott karbantartásra, javításra szorulna, és kívül is már ütött-kopott, de legyintünk, elmegy az még.

A nagy szerelmi semmittevésben egyszer csak elkezdődik az „egymás mellett elvagyunk” állapot stagnálása, már nem haladunk, már nem vagyunk úton. A jó kapcsolat megújul, fejlődik, miközben mindketten fejlődünk, változunk benne. Egy hanyatló kapcsolatban eluralkodik a betokosodott unalom, a napi rutin, kevés az új, pezsdítő, meghatározó, élmény. Már nem örülünk egymás sikereinek, már külön utakon járunk, más-más célt hajhászunk, és hirtelen más lett az értékrendünk. Már lazább elveket vallunk a hűségről, vagy a férfi-női szerepekről. Sokan eleresztjük magunkat, mindenféle értelemben, és egyre kevésbé leszünk az a valaha vágyott, titokzatos és megszerzendő valaki a társunk szemében, akik korábban voltunk. Már nem fordítunk elég energiát a kapcsolatra, és csodálkozunk, hogy a másik sem teszi. Holtomiglan, holtodiglan punnyadunk, és e pillanattól kezdve elegendő a passzív részvétel, és a kezdeti égszakadás-földindulás, vagyis „szerelmi eufóriatenger” méltatlanul langyos állóvízzé párolog. Tovább

A párkapcsolatok csendes gyilkosa

Nem a kommunikáció hiánya. Nem a pénz, és nem a szex. A csendes, lábujjhegyen lopakodó kapcsolatgyilkost úgy hívják: elvárások. Folytonos boldogtalanságot, kényelmetlen hiányérzetet, és tartós frusztrációt hív életre. A boldogtalan, örök, hisztiző, toporzékoló gyerekkorra ítélt szerelmek soha nem képesek felnőni, szárba szökkenni, nem képesek életerős, daliás, büszke érzéssé válni, mert mohón és kétségbeesetten, mindig hiányolni fogjuk benne az elvárt dolgokat.

A fejekben megszületnek a „neked ilyennek, vagy olyannak kellene lenni” kezdetű elvárt érzések és tettek, először csak apró szurka piszkát döfködünk a másik ember szívébe, és próbáljuk elütni humorral. Aztán már a hétköznapok is így telnek, nincs megnyugvás, nincs egymásban feloldódás, nem lehetsz önmagad. Az elvárások kinyírják a spontaneitást, az őszinte, ösztönös mozdulatokat egymás felé, csak kritizálnak, felrónak, és meg akarnak változtatni. Elfedik a varázslatot, nem szemlélnek csodálattal, nem gyönyörködnek tökéletlenségünkben, senki nem örül bukdácsoló létezésünknek, és senki nem szeret minket önmagunkért. Tovább