Homoszexualitás

A homoszexualitás gyakorisága minden korban és társadalomban állandó, általában 5-10% közé becsülik a saját nemükhöz vonzódók számát minden társadalomban (Fischer, 2010). A homoszexualitás nem köthető semmilyen családszerkezethez vagy nevelési szokáshoz. Sőt, a homoszexuális szülők által nevelt gyermekek is ugyanolyan arányban lesznek heteroszexuálisok, illetve homoszexuálisok, mint a heteroszexuális szülők által nevelt gyermekek (Fischer, 2010). Kialakulásáért nem a serdülőkor és nem is a serdülőkori élmények hatása felelős, mivel a hajlam már sokkal korábban, akár egészen fiatal gyermekkorban (lányos kisfiúk, fiús kislányok) is megmutatkozhat. Létezése megváltoztathatatlan tény, mivel a homoszexualitás befolyásolhatatlan adottság, amely nem róható fel az érintetteknek.

Nem csupán a szexuális érdeklődésre terjed ki, hanem a személyiség számos komponensére kiterjedő sajátosság. Az a gondolat, hogy a homoszexuális embernek le kell küzdenie kórós hajlamait és igyekeznie kell normális életet élni, komoly tragédiákhoz vezethet. Ugyan technikailag a saját nemükhöz vonzódó egyének képesek más neművel szexuális kapcsolatba kerülni, azonban az ilyen kapcsolatok mélységesen boldogtalanok lesznek nem csak szexuális, hanem érzelmi téren is. A homoszexuálisok szerelmet, bensőséges intimitást csak azonos nemű társaik iránt képesek érezni, számukra ez jelenti a normalitást. Akárcsak a balkezesek, a melegek is egyfajta tükörvilágban élnek, mivel számukra az ellenkező nemmel folytatott intim kapcsolat a természetellenes. Ugyan a más neműekkel is kerülhetnek közeli kapcsolatba, amely leginkább baráti, testvéri szeretetnek tekinthető, de ez nem elég egy sikeres párkapcsolathoz. Az ilyen rokonszenvi érzéseken alapuló párkapcsolat jellemzője a szenvedés, a kielégítetlenség és örök sóvárgás, ami a heteroszexuális házastárs számára is kiábrándító, boldogtalan. Ráadásul még a sokéves házasság sem képes „kigyógyítani” az egyént abból, hogy a vele azonos neműekhez vonzódjon. Ezt nem lehet sem tiltással, sem neveléssel befolyásolni, mivel a nemi irányultság beazonosításában az érzések és n

em a tettek a döntőek. Jó példa erre azon emberek köre, akik valamilyen oknál fogva olyan helyzetbe kerülnek, hogy a másik nemtől hosszú időre fizikálisan távol kerülnek (pl.: rabok, katonák) és emiatt olyan szexuálisan kiéhezett helyzetbe kerülnek, hogy nemi vágyuk az azonos neműekre is átterjed. Ezen emberek azonban nem tekinthetőek homoszexuálisnak, mivel ha a szélsőséges körülmény megszűnik, akkor azonnal visszatérnek az ellenkező nemhez (Fischer, 2010).

A homoszexualitás számos emberből ellenérzéseket vált ki, de a leghevesebben talán a heteroszexuális férfiak utasítják el a meleg férfiakat. A nők általában jobban elfogadják a homoszexualitást, sőt, a heteroszexuális nő-meleg férfi barátság kifejezetten gyakori jelenség, melynek az lehet az oka, hogy a nők közötti barátságban mindig benne van a férfiakért folytatott vetélkedés, míg a meleg férfival való barátság úgymond „steril”, hiszen nincs közös vadászterület, illetve nem lehetnek egymás potenciális partnerei (Fischer, 2003).

A heteroszexuális férfiaknál merőben ellenkező a helyzet, mivel számukra egy másik férfi közeledése kellemetlen és nem tudnak vele mit kezdeni. Különösen a „macsó” férfiaknál jelenik meg ez az ellenérzés látványosan, amely szorongással és agresszióval keveredik. Számukra különválik a férfi és női szerep, a férfi a vadász, az aktív, az erős, aki szükségletei kielégítésére használja a nőt, akit tulajdonképpen lenéz. Abban a pillanatban viszont, hogy egy ilyen macsó férfi összetalálkozik egy homoszexuális férfival, elviselhetetlen szorongást érezhet, mivel ebben a helyzetben ő maga válhat prédává, az ő általa megvetett nőhöz hasonló szexuális tárggyá. Emiatt egy meleg férfi közeledését megtorlásra váró támadásnak veszi, amely bántalmazássá fajulhat (Fischer, 2003).

A leszbikusok esetében ilyen szélsőséges eltérések nincsenek, általában mindkét nem elfogadja őket (Fischer, 2003). Gondjaik inkább abból adódik, hogy nem veszik őket komolyan és heteroszexuális férfi embertársaik állandó viccelődéseinek vannak kitéve.

Ma már változik a társadalom nézőpontja. Korábban a homoszexualitást betegségnek gondolták, mivel azonban semmilyen kórós működést nem mutattak ki és a melegek körében gyakoribb pszichés rendellenességekről is kiderült, hogy azokat a szankcionáló környezet okozza és nem szexuális orientációjuk, így a betegség-elméletet elvetették. Ekkortájt arra is rájöttek, hogy a szexuális preferencia terápiával nem befolyásolható, hanem megváltoztathatatlan sajátosság, akárcsak a színtévesztés (Fischer,2010). Ma pedig egyre inkább elfogadottá válik az a nézet, hogy a homoszexualitás is egy életforma. A társadalom egyre növekvő elfogadása sokat segít, mert a homoszexuálisok csak akkor tudják magukat felvállalni, ha már tisztában vannak azzal, hogy nem mentálisan betegek, mint ahogy azt korábban hitték a szélesen elfogadott negatív sztereotípiák miatt (Barry, 1971).

Pakai-Szűcs Réka

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.